Shanghai Forma 1

2010.04.19. 21:00

Kitaláltuk, hogy a hétvégi futamra leugrunk vonattal Shanghaiba. Az Internetről rendeltünk jegyeket, 800 Yuanért darabját (24ezer Ft) ami a célegyenes végét és az első kanyart láttatja. Ez kompromisszum volt, mert a célegyenes unalmas is meg drága, az olcsó helyekről pedig a rajt nem látszik. Mielött elutaztunk volna, megérkeztek postán a jegyek, fejhallgatók és a grátisz sálak. Schumacherből rosszul álltak, ezért másodiknak automatikusan egy Hamilton sálat küldtek. A speciális Forma-1-re szánt fejhallgatók a kínai "Utolsó lehelet" márkájú elemmel voltak bedobozolva. Ezek később tíz perc alatt felmondták a szolgálatot. D besorolású vonattal utaztunk, amivel 300 Yuanba kerül egy jegy Pekingből Shanghaiba. A vonat 10 órán át suhant 200km/h feletti sebességgel. A kényelem mint egy repülőn - dönthető háttámlák, szuper tiszta WC, konnektor a laptopomnak és tilos rajta dohányozni. Jővőre pedig kész az új vonal, amin megállás nélkül 5 percenként induló vonatokkal (mint egy metró) közel 380 km/h sebességgel száguldva, naponta 220000 embert utaztat majd 1300 km-re 4 óra alatt.

Késő délután megérkeztünk és a vasútállomástól 20 percnyire lévő szállodáig sétáltunk és lazítottuk elgémberedett végtagjaink. Kitűnő helyen a belváros szívében volt a hotel, öt perc sétányira a híres folyóparttól a Bund-tól és a Nanjing bevásárló utcától. A szálloda amit New Asia Hotelnak hívnak a háromcsillagos besorolást élvezi, de korábbi vendégek Internetes véleményei szerint négynek is megfelel. Nyilván bizonyos kritériumok miatt nem kaphatott hivatalosan 4 csillagot, holott valóban modern, tiszta és elegáns benyomást keltett. Egy közeli étteremben söröztem, amikor becsekkolt a barátnőm és azzal jött vissza, hogy a személyzet szórakozik vele, nem veszik komolyan

Szerette volna a szobát amit Interneten már két héttel elötte lefoglaltunk, de mivel sok vendégük volt a közeledő EXPO miatt és a párom egy nagyon fiatalos, nem éppen agresszívan fellépő ember, ráadásul helybéli kínai, ezért úgy gondolták nem kell neki megmagyarázni, hogy miért adták ki a kérdéses szobát másoknak. Amikor visszakérdezett, hogy akkor most mit ajánlanak helyette, a válaszuk lényegretörő és minden üzleti etikát nélkülözőre sikeredett "el lehet menni más szállodába". Mindezt csak azért merték megtenni, mert ő nem külföldi, aki egy hét alatt letarolja az Internet Hotel Feedback fórumait a felháborodott véleményével. Aztán nézhetnek. A kínaiak megszokták az ilyen bánásmódot ezért nem is annyira ellenállóak. Ezt a recepciósok is tudták. Azt viszont nem, hogy a bájos kis tündéri kínai lányka mögött ott lapul egy vérmesen arrogáns operencián túli laowai. Nekilódultam tehát, hogy rendet tegyek...

Kérdésemre, hogy hol van a supervisor értetlenkedés fogadott, a boss-ra viszont már értően reagáltak. Az nincs már ilyenkor itt. (?) Ezek után csak azt kérdeztem meg, hogy hogy gondolták kiadni a szobát másnak ha az előre le volt foglalva.... máris másként álltak a kérdéshez így, hogy egy külföldi vonta kérdőre őket. Azonnal felajánlottak egy suite lakosztályt, amiben nappali is van és franciaágy azonos áron mint az általunk foglalt szoba. Ahhoz is ragaszkodtam, hogy magas emeleten legyen, mert nem akarok utcai zajokat hallani. Ezzel sem volt innentől probléma. No complain!

Csütörtök este érkeztünk, így három éjszakát aludtunk a szállodában. A vasárnapi after partik, olyan sokáig tartottak, hogy mire kifáradtunk és elsétáltunk a közeli vasútállomásra, kicsivel később már a reggeli vonaton suhantunk Peking felé. Pénteken Shanghai belvárosában kalandoztunk, megnéztük a megmaradt Hutong-okat, átkeltünk a folyón és elsétáltunk a TV toronyig. Szombat reggel 10 óra körül gyalog indultunk a Shuttle buszhoz, egy stadionhoz a szállodától északra, fél óra sétányira. Egy jó térképpel magabiztosabb vagyok mint bármilyen sofőrrel egy taxiban. Még a taxi is kiszámíthatatlan a dugók miatt, az eltévedő sofőr miatt stb. Így volt a legjobb.

A busz személyenként 50 yuanért vitt ki a pályára. A Shanghai versenypálya elég messze esik a belvárostól, messzebb mint a Hungaroring Budapestől. A mögöttem ülő kínai srácnak ugyanazon a F-1-es csengőhangon szólalt meg a telefonja mint amit én is használok. Elhivatott társaságba keveredtünk. A szombati időmérőre nem számítottunk tömegre. Nem is volt. Arányaiban több külföldi volt kint mint kínai.

A pálya egyébként jól bejárható és az információs feliratok sem voltak kaotikusak. Így hamar megtaláltunk a tribününk. A kerítésen túlról vállalkozó kedvű kínai árusok kínáltak füldugókat és üditőitalokat, kihasználva az árrést a kertésen és a hosszú sorokat a büfé pultoknál. A szombatot a Porshe kupa versenye dobta fel a Forma-1 kvalifikáció elötti időben. Szép napsütéses nap volt. Egy darabig még a rádiós közvetítést is élvezhettük, amíg a kínai elemek kilehelték végső milliamperjeiket is. Fél óra múltán.

Megfogadtam, hogy ha Michael Schumacher egyszer viszatér, akkor biztosan kilátogatok a versenyeire. Tulajdonképpen csak miatta mentünk Shanghaiba. Azt nem kell senkinek elmondjam, hogy a közvetítésekhez képest iszonyatosan "felháborító" hangjuk van a gépeknek. Csodálatos hangorkán amit produkálnak. Sajnos a kanyarban leginkább a visszaváltásokat és a kipufogó durrogásait lehetett hallani, de a célegyenes felől némi késéssel a látottakhoz képest a visító hang is megérkezett.

A szombat este a városban flangálással telt. Elmentünk a külföldiek által igen kedvelt szegletébe is a városnak, ahol sok bár és étterem nyugati ízlésre van berendezkedve. A híres shanghai Bund-ról lebilincselő kilátás nyílik a folyó modernebb keleti partjára. 

Vasárnap délelött a már kitapasztalt módon mentünk ki a pályára. Sokkal nagyobb tömeg volt mint az időmérőn. A kínaiak többsége csak erre a napra volt kíváncsi. A versenyzők bemutatkozó kamionos körét is láttuk, ahogy elvonultak a többségében teljesen kiadatlan tribünök elött. Az esős idő nem okozott meglepetést, már jó előre tudvalevő volt, hogy a verseny valószínűleg eső futam lesz. Ez részünkről csak extra esőkabátot, esernyőt és több élvezetett jelentett. Hiába vettünk új "dermedt öregség" márkájú elemeket a fejhallgatókba, ezek is hamar kimúltak. De a kivetítő kárpótolt.

Ebből a szögből filléres ámbár kiváló távcsövünkkel a box utcába is beláttunk, így elkaphattam azt a pár pillanatot amikor a kerékcserék zajlottak. A futam számomra nem zárult különleges meglepetéssel. Button győzött, Schumi pedig a végén problémákkal küzdött, emiatt lassúlt és páran leelőzték a végéhez közel. Részletek itt

Shanghaiba visszautazás után különféle helyi ízek kipróbálása volt soron. A szállodából már kijelentkeztünk a futamra indulás elött. Így az estét a Forma-1-es after partira áldoztuk. Persze, ha beengedtek volna, mivel jegyet nem árusítottak, csak pofára engedték be a főként külföldieket és a csinos, dekoratív kínai lányokat. Nem voltam szimpatikus a francia üzletvezető srácnak aki az ajtóban szelektált. Viszont két szintel lejjebb egy másik exkluzív bárban örömmel fogadták a feljebb kirostált közönséget. Itt buliztunk hajnalig, majd kissé másnaposan, kiszellőztettük a fejünket a Bund partján és elsétáltunk a vasútállomásra, hogy aztán a szupergyors vonat tíz órás útja alatt aludjunk egy keveset. Megérte az utat az élmény és remélem jővőre is ott leszek.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása